Mindannyian
koraszülöttek vagyunk!
Mekkora jelentőséggel bír egy
darab műanyag rajta két csíkkal! KÉT CSÍK! Ettől a pillanattól kezdve örökre
megváltozik az életünk! Sosem leszünk többé egyedül! Felelősek leszünk egy
másik kis életért! A terhességi hormonoknak köszönhetően érzelmi kavalkád veszi
kezdetét. Amint egy picit lenyugodnak a kedélyek, a leendő anya átmegy
gyűjtögető üzemmódba. Aktiválódik az „ősanya” ösztön. Ahogy elődeink
gyűjtögették a különféle színes bogyókat, úgy kezdjük el teletenni kosarainkat
a bababoltok színes kínálatával. A döntés nem könnyű! Szebbnél-szebb
(drágábbnál-drágább) holmik között válogathatunk. Mintha mindenbe gyárilag be
lenne programozva, hogy azt kiáltsa: VEGYÉL MEG! Nem vagy elég jó anya, ha nem
veszel meg a babádnak! Boldogtalan lesz és sírni fog, míg világ a világ! Ekkora
nyomás következtében ember legyen a talpán, aki ellen tud állni az erőszakos
marketingnek… Aztán jönnek a baráti, rokoni tanácsok. Ezt a cumit vedd meg,
mert ez fogszabályozós! Ezt a cumisüveget vedd meg, mert ebben nincs BPA és
ettől nem fog fájni a hasa! Mire a leendő anya megjegyzi halkan, szerényen,
hogy ő majd kizárólag szoptatni szeretné a gyermekét, nem kell neki sem cumi,
sem cumisüveg... Rosszabb esetben egy hangos kacaj, jobb esetben egy mosoly a
válasz, amely mögött az illető arcáról leolvasható: na persze, majd az első
mellbimbó sebesedés után átgondolja… Ezzel le is tudták a leendő anya szoptatás
támogatását…
Ahogy közeleg a nagy találkozás
ideje, úgy kezdünk egyre jobban pánikolni, hogy mit hagytunk még ki? Az utolsó
pillanatban babaszoba festés, parkettázás, kiságy összeszerelése, kórházi
holmi, hazahozós csomag összekészítése. Addigra minden létező szakkönyv beszerezve,
elolvasva. Mindent tudunk, mindenre felkészültünk!
És megszületik! Még soha életünkben
nem ért minket ekkora boldogság! Életet adtunk egy csodálatos, gyönyörű kis
teremtménynek! Baba született, anya született, család született.
Hazavisszük. És lassan felszáll a
rózsaszín köd… Megkezdődik a 0-24-ig tartó valóságshow… Kezdünk rájönni arra,
hogy a babánk egyáltalán nem olvasta a szakkönyveket. Nem bír ki 3 órát 2
etetés között, nem alussza át az éjszakát, nem gügyörészik csendesen a
kiságyban. Ráadásul sír is, nem is keveset! És akkor ismét jönnek a hozzáértő
rokonok, akiknek hatalmas tapasztalatuk van már, hiszen felneveltek 1-2
gyereket. Biztos éhes, szoptasd meg! Most evett, miért szoptatod meg megint?
Túl van öltöztetve, biztos melege van! Alig van rajta ruha, biztos fázik! Sokat
kakil, biztosan a hasa fáj! Keveset kakil, biztosan a hasa fáj! Vedd fel,
nyugtasd meg! Ne vedd fel, mert el fogod kényeztetni, nem fogod tudni lerakni!
Tedd le, majd elalszik, addig is erősödik a tüdeje! Ne tedd le, mert nem tud
egyedül elaludni szegény!
Az újdonsült anyuka kezd egyre
jobban kétségbeesni, kezd eltévedni az ellentétes tanácsok útvesztőjében. Vajon
melyik lehet a kivezető út? Hallgasson a „tapasztaltabbakra”, akik már
szembesültek ezekkel a problémákkal? De hiszen a tanácsaik ellentmondanak az
ösztönös érzéseinek! Vagy hallgasson a babára, figyelje a jelzéseit és bízzon
magában, hogy helyesen cselekszik? Hiszen akkor a „tapasztalt” rokonoktól
hallgathatja, hogy mennyire felelőtlen, minek vállalt az ilyen gyereket…
Közelítsünk kicsit másképp a
megoldáshoz! Képzeljük el azt, hogy mindannyian koraszülöttként jövünk a
világra! Többi emlőstársunkhoz képest eléggé fejletlenül születünk. Nem tudunk
rögtön felállni, beszélni, teljes mértékben anyánk gondozására vagyunk utalva.
Tőle függ, hogy élünk-e vagy halunk! Még legalább 3-9 hónapig anyánk
biztonságot adó méhében kellett volna növekednünk, hogy ne ilyen nyámnyilán
jöjjünk a világra. De az evolúció választás elé állította az embert: két lábra
állhat, (de akkor a megváltozott statikájú medencéje miatt 9 hónap után
kénytelen megszülni az utódot, különben a fejecskéje nem férne ki a
szülőcsatornán) vagy mehet vissza négykézláb a bozótba… Még jó, hogy az első utat
választottuk, cserébe jó nagyra növeszthettük az agyunkat! Kötöttünk egy
szerződést a természettel, aminek az apró betűs részét mi modern emberek nem
igazán akarjuk betartani. Abban ugyanis az szerepel, hogy bár az utód 9 hónap
méhen belüli élet után megszületett, de további 3-9 hónapig ugyanolyan
gondozásban kellene, hogy részesüljön egészen addig, amíg nem tud valamelyest
önállóan gondoskodni magáról (járni, beszélni). Az ember a hordozott emlősök közé tartozik. Az
anya testközelsége az, amire mindenek felett szüksége van. Az anya szabályozza
a baba testhőmérsékletét, légzését, szívverését, biztonságot nyújt neki, emlőiből
a baba igénye szerint táplálja, társas kapcsolatban részesíti, annyi ingert
nyújt neki, ami a megfelelő fejlődéséhez szükséges.
Amikor tanácstalanul állunk
bömbölő kisbabánkkal a karunkon, jusson eszünkbe az, hogy mindannyian
koraszülöttek vagyunk! Nem csak az iciPICiknek, hanem a kicsiknek is még
nagyon-nagyon sokáig szükségük van gondozásra, szeretgetésre, szoptatásra,
hordozásra. Ettől lesznek nagyok, okosak, önállóak és boldogok. És higgyük el,
hogy meg fogják hálálni a sok fáradozást ;)
Írta: dr. Sztahovits Petra
